Kolett blogbejegyzése

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem. (Petőfi Sándor)

Valentin Nap van. Nekünk, magyaroknak, Bálint-nap, vagyis a szerelmesek ünnepe. A legnagyobb közösségi oldalt már napokkal ezelőtt, valósággal elárasztották, az angol és magyar feliratú lufikról, bögrékről és mindenféle ajándéktárgyakról készült fotók képei. Ha tehát valaki szereti ezt a napot, annak is teljesen elvegyék a kedvét a giccses, csicsás, gejl képekkel. Tipikus szerelmes idézetekkel melyeknek szinte semmi közük sincs sem a magyar, sem a világirodalom szép, szívhez szóló költeményeihez. És most nem a rosszindulat vagy az irigység beszél belőlem.

Az idén a legértékesebb ajándékot adtuk egymásnak a családommal. Időt. A hétköznapoktól eltérően, időt szántunk egymásra és nagyokat beszélgettünk. Idén a karácsony nálunk nem az ajándékokról szólt. Régi történeteket meséltünk egymásnak, igaz, hogy már párszor hallottuk mindet, de most mégis új köntösben, valahogy máshogy hatott. A régi tanúságos és érdekes történetek között azonban akadt egy különleges, új is. Vagyis a szüleimnek új, mert én, mint a nagypapám legfőbb szövetségese, már tudtam róla.

„Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek, ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek…” (Biblia)

Más szemmel látom már az emberi beszédet. Másképp  a társalgást. Az egyetemen egykor megtanultam a különböző meghatározásokat, definíciókat a kommunikációról, a beszédről és a magyar nyelvről. Olyan távolinak és megfoghatatlannak, személytelennek tűnt. Csak tananyag volt. De változnak az idők.  Akkor érzi az ember a dolgok igazi értékét, ha nélkülöznie kell. Szépen beszélni a legegyszerűbb dolog. Ezt gondolják sokan. Az emberek csak hanyagságból, időtakarékosság miatt nem figyelnek és elharapják a szavak végét, vagy összemosnak egy-egy szókapcsolatot, vagy egyszerűen csak hadarnak. Luxus!

Kaptam az Élettől egy nagy pofont. Kaptam az Élettől egy nagy pofont, újra! Amikor azt hittem már vége a megpróbáltatásoknak, akkor hidegzuhanyként ért a hír, hogy mégsem. A saját hibámból, még  halogatom a teljes gyógyulást nyolc héttel, ráadásul egy gipszel a kezemen. Néhány napig nagyon sajnáltam magam és teljesen a padlóra küldött a hír, de aztán el kezdett foglalkoztatni a dolog és gondolkodásra ösztönzött. Ez nem lehet véletlen. Valamit még meg kell tanulnom. De vajon mit? Valamit nem csináltam jól! Ekkor jött a felismerés, hogy türelmet.

Ne lopj! –  ez a tízparancsolat egyik tételmondata. És ha ez így van, márpedig így, akkor be kell tartani. De mi van, ha az ember nem szándékosan követ el bűnt?! Nem szándékosan veszi el mások tulajdonát?! Ez a kérdés akkor jutott eszembe, amikor édesapám hazaérkezve valahonnan tele tömött zsebbel ér be az ajtón, tele a zsebe „zsákmánnyal”. A magyar nyelv legkülönfélébb szókapcsolatait alkotja meg, a legkülönbözőbb stílusban és ez fel sem tűnik neki. De abban biztos vagyok, hogy nincs egyedül.